Elindult a Helpy, az első hazai internetes takarítás-közvetítő

Nyugat-európai országokban egyre elterjedtebbek a különböző takarítást és egyéb házi munkákat végző szakembereket közvetítő alkalmazások és weboldalak. Hazánkban nemrégen indult el a kategóriában úttörő Helpy, mely egyelőre a budapestiek számára érhető el.

A felgyorsult városi életmód miatt már Magyarországon is egyre gyakoribbá kezd válni a “bejárónő” igénybevétele, akire rábízhatjuk otthonunk rendben tartását, takarítását. Az Európai Unióban évente 5 százalékkal emelkedik az ilyen szolgáltatást igénybevevők száma.

A most indult Helpy megfizethető áron tud megbízható takarítás szolgáltatást közvetíteni a felhasználóinak. A platform segítségével egyszerűen rendelhető takarítás a kívánt időpontban, fizetni pedig csak utólag kell, ha elégedettek vagyunk a szolgáltatással. Erre biztosíték a Helpy szigorú kiválasztási rendszere, melynek segítségével szűrik partnereiket.

A Helpy jelenleg 15 takarítóval áll szerződésben, akiket közepesen hosszú felvételi procedúra során válaszanak ki, hiszen nagyon nem mindegy, hogy a megrendelők kit engednek be a lakásukba. A takarítók hamarosan kötelező biztosítással is rendelkeznek majd, azaz, ha kárt okoznak, eltörnek valamit a puceráj során, a biztosító megtéríti a háztartás kárát.

A honlapon öt takarításcsomagot kínálnak, amelyek jellemzően porszívózást, felmosást, portalanítást és felületi tisztítást tartalmaznak. Az első négyet 5800 és 11700 forint közötti árakon lehet rendelni, az ötödik nagyobb háztartásokra vonatkozik, ezek árát egyedileg kalkulálják. Az alapcsomagokhoz számos extrát lehet kérni, mint például nyílászárók tisztítása, hűtő, sütő takarítása, mosás, teregetés, vasalás. A takarítóeszközöket és a tisztítószereket a háztartásnak kell biztosítan.

A takarítás közvetítés az úgynevezett megosztás alapú gazdaság elvén alapszik, amiből az utóbbi években nagyon sikeres szolgáltatások nőttek ki. A Helpy tehát azzal együtt, hogy garanciákat vállal a takarítóért, csak összekapcsolja a vele szerződésben álló takarítókat a megrendelőkkel, és ezért jutalék üti markát. A takarító vagy “bejárónő” alkalmazása tipikusan az a terület, ami még nem intézményesült, ezért nagy lehetőség rejlik egy piaci közvetítő kialakításában.

A Helpy takarító közvetítő szolgáltatás a Drukka startup stúdió projektjeként indult, akik bevallottan német és ír ötletre építkeztek. Az egy éve működő német Helpling és az ír Hassle példája azt mutatta, hogy az online rendelhető takarítási szolgáltatásra óriási kereslet mutatkozik a háztartások felől.


 
 
CC BY NC SA