Kilenc csapat mutatkozott be a Design Terminál demó napon

Kilenc csapat mutatkozott be a Design Terminál demó napon

A Design Terminál 2014-óta éve rendezi meg mentorprogramját, amelyben eddig összesen 800 innovatív vállalkozás vett részt. Most kilenc új és igéretes mutatta be eredményeit Design Terminál mentorprogramjának szemeszterzáró eseményén.

A Design Terminál 2014-óta éve rendezi meg mentorprogramját, amelyben eddig összesen 800 innovatív vállalkozás vett részt. A programban aztán az üzleti életben már bizonyított szakemberek segítik a csapatokat.Tovább »

10 startup mutatkozott be a második Digital Factory demó napon

10 startup mutatkozott be a második Digital Factory demó napon

Április 19-én mutatkozott be a nyílvánosságnak tíz, a Digital Factory CEED Tech 2016 téli programjában inkubált startup. A csapatok márciusban kezdték meg a három hónapos programot, amely során nemzetközi mentorok segítették őket a termékfejlesztésben.

Április 19-én tartotta második demó napját a Digital Factory, amelynek keretén belül tíz csapat mutatta be szolgáltatását vagy termékét. Az öt kelet-európai inkubátorból álló CEED Tech konzorcium magyar partnereként a Digital Factory három hónapig inkubálta a CEED Tech Winter 2016 programba bekerült tíz csapatot, akiket tapasztalt hazai és nemzetközi mentorok és a segítettek a terméképítésben és annak feltérképezésében, hogy szolgáltatásukra milyen valós igény van a piacon.Tovább »

6 startup mutatkozott be az első Digital Factory demó napon

6 startup mutatkozott be az első Digital Factory demó napon

Május 27-én mutatkozott be a nyílvánosságnak az első hat, a Digital Factory által inkubált startup. A csapatok idén márciusban kezdték meg a három hónapos programot, amely során magyar és nemzetközi mentorok és a segítették őket a termékfejlesztésben.

Május 27-én tartotta első demó napját a Digital Factory, amelynek keretén belül hat fejlesztőcsapat mutatta be szolgáltatását vagy termékét. A csapatok három hónapot töltöttek az üzleti gyorsítoprogramban, ahol tapasztalt magyar és nemzetközi mentorok és a segítették őket a terméképítésben és annak feltérképezésében, hogy szolgáltatásukra milyen valós igény van a globális piacon.Tovább »

Y Combinator demó nap

Y Combinator demó nap

Az Egyesült Államok legnagyobb és talán legismertebb gyorsító programja, a Y Combinator augusztus 23-át tartotta “demó” napját, amelyen harminc új startup mutatkozott be a közönségnek.

Minden további kertelés nélkül következzen a lista:Tovább »


 
 
CC BY NC SA