Mixgar: kipróbálható a közösségi zenegép

Mixgar: kipróbálható a közösségi zenegép

A 18 millió forintos tőkebevonással megerősített magyar közösségi zenegép, a Mixgar idén nyáron négy nagy eseményen, az EFOTT, Hegyalja, Campus és SZIN fesztiválokon is kipróbálható. A budapestiek elsőként a Grund-on és a Sugar!-ban élhetik ki DJ affinitásukat.

Az önmagát közösségi zenegépként definiáló online alkalmazáson egy évvel ezelőtt kezdtek dolgozni a Digital Natives fejlesztői. A világ több pontján különböző technológiai fórumokon megjelent innovatív projekt iránt már régóta nagy az érdeklődés, de idén az InvestLife Zrt. által kezelt Phoenix Investment magánbefektetői csoport 18 millió forintos tőkebevonásra szánta el magát. A többségi tulajdon továbbra is a Digital Natives-nél maradt, de június 1-jétől a Mixgar mint önálló vállalat működik tovább. Magánbefektető továbbra is a Mixgar vezetője, a CEO pozíciót betöltő Huszár Gerzson. Tovább »

A Day One első befektetése: 70 millió a Flan Technologies-nek

A Day One első befektetése: 70 millió a Flan Technologies-nek

A Day One Capital kockázati tőkealap 70 millió forintot fektetett a tartalomhirdetési szolgáltatást és adatvizualizációs tartalommenedzselő rendszert fejlesztő Flan Technologies Kft-be. A befektetés a külföldi terjeszkedést, valamint a termékfejlesztést segíti.

A Day One Capital, Magyarország első angyal-befektetői kockázati tőkealapja és a Flan Technologies Kft. (Flan Tech) 70 millió forint összegű tőkebefektetésről írt alá megállapodást. A hazai tulajdonban lévő Flan Technologies minden korábbinál hatékonyabb, címke-alapú hirdetés-kiszolgáló valamint adatvizualizációs tartalomkezelő alkalmazásokat fejlesztett. Tovább »

Hamarosan indul a Colabs őszi seed programja

Hamarosan indul a Colabs őszi seed programja

Az induló startupok augusztus 21-ig jelentkezhetnek a Colabs őszi Seed Programjába, melynek keretében a legígéretesebb hazai projektek 2 és 6 millió forint közötti kezdő befektetést kapnak.

A őszi Colabs Seed Program 2012 szeptemberétől 2013 január végéig tart, melynek zárónapján a startupok egy befektetőkkel zsúfolt teremben mutatkoznak be a nyilvánosság előtt, ahol akár aznap megnyerhetik következő körös befektetőiket. Az előző Seed Programban részt vevő csapatok május 30-án mutatkoztak be a Colabs Demo Day-en és eddig összesen több mint 100 millió forint befektetést kaptak. Tovább »

Kis JEREMIE számtan

Kis JEREMIE számtan

Mint már mindenki tudja, aki egy kicsit is követi a kockázati tőke piac fejleményeit, nemrég megjelent az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok, közkeletű nevén a JEREMIE 2 program kiírása. A program célja jól láthatóan az, hogy minél több társaság kapja meg a lehetőséget, hogy magvető tőkében részesüljön.

A programnak van egy úgynevezett magvető alprogramja, amelynek keretében összesen 4 új magvető tőkealap létrehozására lehet pályázni. A létrejövendő magvető alapok darabonként 1,5 milliárd Ft állami hozzájárulást kaphatnak, ami a tőkealap legfeljebb 70%-át teheti majd ki; a további 30%-ot magánbefektetői forrásból kell mellé tenni. Így ezek a magvető tőkealapok egyenként minimum 2,15 milliárd Ft-ot fektethetnek be. Elvileg a magánbefektetői rész lehet ennél magasabb is, ami az elbírálásnál is előnyt jelent, de a korábbi JEREMIE program eredményeit látva az a valószínű, hogy az alapok többsége vagy mindegyike ennél az alsó határnál fog megmaradni. Tovább »


 
 
CC BY NC SA