Sikeres exit a Széchenyi Tőkealapnál a Mobilengine befektetésből

Sikeres exit a Széchenyi Tőkealapnál a Mobilengine befektetésből

A Széchenyi Tőkealap sikeresen zárta befektetését, tulajdonrészét a Mobilengine-ben az elvárt hozamszint feletti árfolyamon tudta értékesíteni. A portfólió-társaság, illetve annak alapítói a korábbi terveknek megfelelően kivásárolták az SZTA részesedését.

Sikeresen lezárta befektetését a Széchenyi Tőkealap (SZTA) a miskolci székhelyű Mobilengine cégben. Az alap a részesedését az általánosan elvárt, éves 10-12 százalék hozamszint feletti árfolyamon tudta értékesíteni, pontosabb adatokat üzleti titokra hivatkozva nem közöltek. Tovább »

740 millió forint befektetést kapott a Mobilengine

740 millió forint befektetést kapott a Mobilengine

740 millió forint tőkeemelést kapott a Mobilengine a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelőtől. A mostani befektetéssel a vállalat az amerikai piac meghódítására koncentrál majd. A cég vezetősége Bostonba költözik, ahol a vállalati szoftvereken van a fókusz.

A Mobilengine amerikai piacra lépését segítheti az a 740 millió forintos tőkeemelés, melyről a miskolci cég a nemrég írt alá megáőllapodást a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel.Tovább »

100 milliós befektetést kap a Now Technologies az OTP-DayOne alaptól

100 milliós befektetést kap a Now Technologies az OTP-DayOne alaptól

Az ország egyik legnagyobb kockázati tőkealap-kezelője, a OTP-DayOne Magvető Tőkealap 100 millió forintot fektet az elsősorban orvosi innovációkat fejlesztő startupba. A NowTechnologies egyik díjnyertes fejlesztése a fejmozgással irányítható kerekesszék.

A Juhász Márton és István Márk által vezetett NowTechnologies elsősorban orvosi és gyógyászati segédeszközök fejlesztésére specializálódott, számos hazai és nemzetközi díjat nyert startup. A cégbe most 100 millió forintot fektet az ország legnagyobb kockázati tőkealap-kezelője, az AVEC Csoporthoz tartozó OTP-DayOne Magvető Tőkealap.Tovább »

500 milló forint feletti új forrást szerzett a Traction Tribe

500 milló forint feletti új forrást szerzett a Traction Tribe

Stratégiai megállapodást kötött egymással a startup vállalkozásokat támogató Traction Tribe és a JEREMIE III. forrásból gazdálkodó PBG Ventures kockázati tőkealap-kezelő. Az alap 2 év alatt 500 millió forint feletti forrást biztosít a Traction Tribe-nak.

A Traction Tribe most induló, magyar és régiós vállalkozásokat segít innovációik megvalósításában és az amerikai piacra lépésben. A Traction Tribe és a Portus Buda Group érdekeltségébe tartozó PBG Ventures által kötött megállapodás megfelelő tőkehátteret biztosít a cég számára az innovatív ötletek, üzleti lehetőségek támogatására, sikeres magyar vállalkozások nemzetközi piacokra történő bevezetésére.Tovább »

A Synetiq 40,000 € befektetést szerzett neuromarketing megoldásával

A Synetiq 40,000 € befektetést szerzett neuromarketing megoldásával

A Startup Sauna programját, majd a Slush konferencián való részvételt követően 40,000 Euró befektetést kapott két Finn forrásból a Synetiq. A magyar-francia startup cég neuromarketing szolgáltatást kínál, felhasználók hálózatát használva a tesztek során.

A hirdetők legfőbb vágya, hogy reklámjaikról visszajelzést kapjanak még mielőtt mindenki látná azokat. Ott vannak ugyan a fókuszcsoportok, de azok köztudottan költségesek. Egy magyar-francia startup cég, a Synetiq, alternatívát kínál megoldásként: neuromarketing közösségi közreműködésben.Tovább »


 
 
CC BY NC SA