Bemutatkoztak a Colabs Seed Program tagjai

Bemutatkoztak a Colabs Seed Program tagjai

Négy hónap felkészülést és mintegy 100 millió forint befektetést követően teltház előtt mutatkozott be a Colabs Startup Center hat induló vállalkozása. A Colabs Seed Programjába 125 jelentkezőből választották ki a finalistákat, amelyekbe hét befektető szállt be, valamint ugyanennyi üzleti mentorral dolgozhattak együtt.

Az Colabs demó nap közönsége ezúttal 15 hét intenzív termék- és üzletfejlesztésének eredményét szemlézhette a filmgyártás, a divat, a közösségi vásárlás, a karriertervezés, a zeneipar és a szerszámgyártás területéről. A Colabs Seed Programja során a csapatok többek között olyan mentorokkal dolgoztak együtt, mint Gerényi Gábor az Index egyik alapítója, Karafiáth Balázs, a Carnation, illetve Vinnai Balázs, az IND Group alapítója. A startupok egy része a szakmai támogatás mellett már kezdő befektetést is kapott, összesen csaknem 100 M Forint értékben. Tovább »

Startup Weekend Budapest, 2012

Startup Weekend Budapest, 2012

Március 30-án immár második alkalommal kerül megrendezésre a nagy sikerű Startup Weekend sorozat budapesti eseménye. A két napos program végén mutatkoznak be az elkészült prototipusok a szakmai zsűri előtt.

A Colabs Startup Center szervezésében második alkalommal kerül megrendezésre a nagy sikerű Startup Weekend sorozat budapesti eseménye, melynek keretében több mint 50 tapasztalt fejlesztő, designer, marketinges és vállalkozó jön össze egy hétvégére, hogy egymással új csapatokat alakítva jussanak el egy-egy startup ötlettől a termék vagy szolgáltatás beindításáig mindössze 54 óra alatt.Tovább »

Colabs Seed Program

Colabs Seed Program

A Colabs Seed Program 1-5 millió forint induló tőkét, mentorokat és inspiáló munkateret kínál egy három hónapos intenzív fejlesztési időszakra. A program végén mutatkoznak be az elkészült prototipusok a szakmai befektetők előtt.

A kezdő startupok november 30-ig jelentkezhetnek a Colabs Seed Programba, melynek keretében a legígéretesebb hazai projektek átlagosan 3 millió forint induló befektetést kapnak. Tovább »

Startup School

Startup School

Startup School névvel több napos programot szervez a Colabs. Az előadók között olyan online vállalkozók is beszélnek, mint Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítója, és Gerő Viktor, a Vatera korábbi ügyvezetője.

Három napos egyetemi előadássorozatot és egy intenzív hétvégi műhelyt rendez a Október 28-30. között a Colabs Startup Center. A Corvinuson, a BME-n és a MOME-n olyan előadók beszélnek a startup vállalkozásokról és a tapasztalataikról, mint Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítója, vagy Gerő Viktor, a Vatera korábbi ügyvezetője. Az előadássorozat célja az, hogy bemutassa a diákoknak, mit jelent belevágni egy nemzetközi piacra készülő startupba.Tovább »


 
 
CC BY NC SA