Budapestre érkezik a finn eredetű hacker verseny, a Junction

Budapestre érkezik a finn eredetű hacker verseny, a Junction

Először kerül megrendezésre október 19. és 21. között Budapesten a Junction hackathon, amelyet 2015-ben indítottak Helsinkiben. A legjobb csapatok 1 millió forint összértékű nyereménnyel gazdagodhatnak, a nyertes pedig bemutatkozhat a Junction fő eseményén.

A Junction hackathon az indulása óta eltelt három év alatt nemzetközi hírnévre tett szert. A verseny célja, hogy két nap alatt, a csapatok helyi és multinacionális vállalatok valódi problémáira találjanak egyedi megoldásokat, melyeket az esemény végén szakmai zsűri előtt mutatnak be. Tavaly Gedai Bence, a Tech Embassy társalapítója csapatával részt vett a finn versenyen, melyen elhatározta: a Junctionnek Budapesten a helye!Tovább »

Megvan az idei Blastoff startup verseny 10 döntős vállalkozása

Megvan az idei Blastoff startup verseny 10 döntős vállalkozása

Június 1-én, a Brain Bar első napján szállhat ringbe a Blastoff startup verseny döntőjébe jutott 10 csapat. A fődíj idén is 150 000 eurós befektetési ajánlat a Power Angels kockázati tőketársaságtól, valamint részvétel a fél éves akcelerátor programban.

Ez a negyedik alkalom, hogy a Blastoff startup verseny lehetőséget biztosít induló vállalkozásoknak a bemutatkozásra. Idén közel száz startup nevezett, a magyar vállalkozások mellett a jelentkezők között voltak például román, cseh, ukrán és litván székhelyű projektek is.Tovább »

Elindult a nevezés az idei Blastoff startup versenyre

Elindult a nevezés az idei Blastoff startup versenyre

Elindult a nevezés az idei Blastoff startup versenyre, melynek nyertese 150 000 eurós befektetési ajánlatot kap a Power Angels-től és bejut az OXO Labs akcelerátor programjába. A legjobbaknak értékes különdíjakat ajánlottak fel vezető piaci szereplők.

Negyedik alkalommal rendezik meg a Blastoff startup versenyt, amelynek célja, hogy lehetőséget biztosítson induló vállalkozásoknak a bemutatkozásra, és hogy a legjobb ötletek és üzleti tervek számára utat építsen a megvalósításig.Tovább »

A Vienna WOW a beugró három startupnak a Pioneers fesztiválra

A Vienna WOW a beugró három startupnak a Pioneers fesztiválra

Idén a Startup Safary részeként szervezi meg a Loffice közösségi iroda a Vienna WOW mentor rapid randit. A mentorokat változatos témakörökben kérdezheti a programra kiválasztott 20 jelentkező, akik közül a legjobb három kijuthat a Pioneers fesztiválra.

Második alkalommal kerül megrendezésre a Vienna WOW mentor rapid randi, amelynek keretében a három startup juthat el Pioneers fesztivál legjobb 500 felfedezettje közé, hogy május végén lenyűgözze a világ vezető magán- és kockázati tőkebefektetőit, üzleti angyalait.Tovább »

Elindult a jelentkezés a Block Knights blokklánc versenyre

Elindult a jelentkezés a Block Knights blokklánc versenyre

Hivatalosan is elindult a jelentkezés az első magyar blokklánc versenyre, a Block Knights Contest 2018-ra. A szervezok a teljes Kárpát-medencéből várják a jelentkezo projekteket március 18-ig. A döntőre 2018. május 23-án kerül sor Budapesten, az Akvárium Klubban.

A Blockchaineum és a Corvinus Fintech Center főszervezésében, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével indult el Magyarország első blokklánc technológiára épülő megoldásokat felvonultató versenye, a Block Knights Contest 2018.Tovább »


 
 
CC BY NC SA