Újra a nemzetközi befektetői piac élvonalában szerepel a Hiventures

Újra a nemzetközi befektetői piac élvonalában szerepel a Hiventures

Harmadik alkalommal szerepel a nemzetközi befektetői piac élvonalában a Hiventures. Száznál is több vállalkozás összesen 7,26 milliárd forint befektetést kapott 2018-ban a Hiventures-től, amivel a társaságot ismét a világ legaktívabb befektetői közé sorolták.

Idén is töretlen lendülettel folytatja az ígéretes magyar gyökerű startup vállalkozások felkarolását a kockázati tőkealap-kezelő Hiventures. 2018-ban összesen 7,26 milliárd forint kihelyezésére került sor, amiből 107 vállalkozás kapott segítséget. Ez az összeg 53 inkubációs, 10 magvető és 6 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekciójára volt elegendő. A kihelyezett források felét mindkét esztendőben az Európai Unió biztosította, GINOP forrásból.Tovább »

Indulnak az új JEREMIE alapok: 80 milliárd forint 150 cégnek

Indulnak az új JEREMIE alapok: 80 milliárd forint 150 cégnek

Augusztus végén kezdte meg működését az a nyolc új kockázati tőkealap, melyek az új JEREMIE forrásnak nevezett európai uniós, innovációs célú tőke kihelyezését kezelik. Öt év alatt 150 innovatív magyar startupba fektet majd be a nyolc új kockázati tőkealap.

Összesen több, mint 80 milliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak majd magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, köszönhetően annak, hogy hamarosan megkezdi a tőkekihelyezést az új JEREMIE forrásokat kezelő nyolc hazai kockázati tőkealap a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából. Az európai uniós pályázati források célja, hogy túlnyomórészt a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban támogassa innovatív projektek megvalósulását.Tovább »

Újra lehet jelentkezni az OTP Bank startup akcelerátor programjára

Újra lehet jelentkezni az OTP Bank startup akcelerátor programjára

November végéig jelentkezhetnek a növekedési fázisban lévő startupok az OTP Bank második, jövő év elején induló akcelerátor programjára. A programba bekerülő cégek lehetőséget kapnak arra, hogy a bankkal szoros együttműködést kialakítva fejlesszék ötleteiket.

OTP Startup Program néven indította el az OTP Bank második, startupoknak szóló akcelerátor programját, amelyre olyan startupok jelentkezését várják, amelyek már működő termékkel rendelkeznek, illetve növekedési szakaszban vannak. A kiválasztott cégek a három hónapos program során kísérleti projektek keretében tesztelhetik termékeik, szolgáltatásaik illeszkedését a banki környezethez, sőt akár piaci állóképességüket is.Tovább »

Norvég befektető vásárolta meg a Számlázz.hu szolgáltató felét

Norvég befektető vásárolta meg a Számlázz.hu szolgáltató felét

A norvég központú Visma Csoport, amely üzleti szoftverekben és e-kereskedelmi fejlesztésekben tevékeny, 50%-os tulajdonrészt szerzett a Számlázz.hu-ban. A cég irányítása az alapítók kezében marad, valamint hamarosan új funkciók érkeznek a számlázóprogramba.

A norvég központú Visma Csoport a skandináv régió egyik vezető szolgáltatója az üzleti szoftverek és e-kereskedelmi informatikai fejlesztések területén. A Számlázz.hu százezer felhasználója számára az együttműködés új távlatokat nyit. A tulajdonosok célja olyan, a cégek ügyvitelét támogató informatikai és pénzügyi szolgáltatások elindítása a hazai KKV-k számára, amelyekre jelenleg nincs példa Magyarországon.Tovább »

Budapestre érkezik a finn eredetű hacker verseny, a Junction

Budapestre érkezik a finn eredetű hacker verseny, a Junction

Először kerül megrendezésre október 19. és 21. között Budapesten a Junction hackathon, amelyet 2015-ben indítottak Helsinkiben. A legjobb csapatok 1 millió forint összértékű nyereménnyel gazdagodhatnak, a nyertes pedig bemutatkozhat a Junction fő eseményén.

A Junction hackathon az indulása óta eltelt három év alatt nemzetközi hírnévre tett szert. A verseny célja, hogy két nap alatt, a csapatok helyi és multinacionális vállalatok valódi problémáira találjanak egyedi megoldásokat, melyeket az esemény végén szakmai zsűri előtt mutatnak be. Tavaly Gedai Bence, a Tech Embassy társalapítója csapatával részt vett a finn versenyen, melyen elhatározta: a Junctionnek Budapesten a helye!Tovább »

 
 
CC BY NC SA