Ilyen volt az első Pioneers Unplugged Budapest

Ilyen volt az első Pioneers Unplugged Budapest

A kreativitás, az innováció és az inspiráció jegyében több mint száz vállalkozó, befektető, és programozó vett részt kedden az első budapesti Pioneers Unplugged rendezvényen, ahol a magyar startup ökoszisztéma teljes keresztmetszetében képviseltette magát.

Az InVendor szervezésében megrendezett eseményt, ahol a magyar startup ökoszisztéma teljes keresztmetszetében képviseltette magát Imre Zsombor nyitotta meg. A Pioneers Unplugged egy technológiai fókuszú esemény, amely kötetlen hangulatban biztosít kapcsolatteremtési lehetőséget a hazai innováció meghatározó szereplőivel. Az Unplugged célja, hogy vállalkozókat oktasson és inspiráljon, valamint helyi és regionális startup közösségeket kapcsoljon össze a világ minden tájáról.Tovább »

Jól szerepeltek a londoni befektetők előtt a magyar startupok

Jól szerepeltek a londoni befektetők előtt a magyar startupok

Hat magyar cég mutatkozott be a héten teltház előtt a londoni City befektetői krémjének a Bloomberg, a gazdasági média óriásának székházában az inveAst CEEMEA 2013 nevű rendezvényen. Az esemény szervezői a Bloomberg Tradebook és az InVendor Kft. voltak.

Londonban jártak azok a magyar startup vállalkozások, akik az InVendor és a Bloomberg Tradebook társszervezésében rendezett az inveAst CEEMEA 2013 nevű rendezvényen a londoni kockázati tőkebefektetési szakma legjobbjaival találkozhattak. A 25 országra kiterjedő kiválasztási folyamat után Magyarországról érkezett a legnagyobb delegáció. Hazánkat hat vállalkozás képviselte: a 10xOne, a Brickflow, a Drungli, a Karmaplatform, az ORF Fusion, és a Remotaid.Tovább »

inveAst: ismét magyar cégeket várnak Londonba a befektetők

inveAst: ismét magyar cégeket várnak Londonba a befektetők

A május 15-én megrendezendő inveAst Capital meets Companies from CEMEA rendezvényre megnyílt a jelentkezés magyar vállalkozások számára. A rendezvény egyedülálló lehetőség, hogy Londonban, nemzetközi befektetők előtt mutatkozzanak be ígéretes magyar cégek.

A tavaly október 16-án megrendezett Hungarian Innovation Day során felvonultatott innovációk keltették fel a globális médiaóriás figyelmét, így kerül sor a rendezvényre az InVendor és a Bloomberg Tradebook társszervezésében. A május 15-én megrendezendő inveAst Capital meets Companies from CEMEA rendezvényre megnyílt a jelentkezés magyar vállalkozások számára. A rendezvény egyedülálló lehetőség, hogy a londoni Bloomberg székházban nemzetközi befektetők előtt mutatkozzanak be ígéretes magyar cégek a világpiacra lépés reményében.Tovább »

Jelentkezz a Startup Sauna zágrábi versenyére

Jelentkezz a Startup Sauna zágrábi versenyére

A legjobb induló vállalkozásokat keresi zágrábi rendezvényén Európa egyik vezető inkubációs programja, a finn Startup Sauna. A március 26-án megrendezésre kerülő esemény a tudástranszfer és a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét kínálja a legjobbaknak.

Ezen a héten lehet még jelentkezi a Startup Sauna zágrábi versenyére. A kiválasztott cégek számára az intenzív felkészítés után Észak-Európa egyik legnagyobb startup eseményén, a Slush-en nyílik lehetősége befektetők előtt prezentálni üzleti ötletét. A 6 hetes vállalkozásfejlesztési program legjobbjai a Szilícium völgyben is lehetőséget kapnak szakmai kapcsolataik építésére és tőkebevonásra. Tovább »

9 startup az első londoni Hungarian Innovation Day-en

9 startup az első londoni Hungarian Innovation Day-en

Először kerül megrendezésre a Hungarian Innovation Day Londonban azzal a céllal, hogy népszerűsítse az innovatív magyar vállalkozásokat és összekösse azokat nemzetközi kockázati és angyal befektetőkkel.

Valódi üzleti esélyeket és bemutatkozási lehetőséget jelent az október 16-án először megrendezésre kerülő Hungarian Innovation Day. A rendezvénynek a londoni Magyar nagykövetség ad otthont azzal a céllal, hogy megismertesse a nemzetközi befektetőkkel az innovatív, külföldi terjeszkedésük finanszírozásához befekterőket kereső magyar startup-okat. A résztvevők mind erős technológiai háttérrel és nemzetközileg is életképes üzleti elképzeléssel rendelkező vállalkozások lesznek, amelyek szeptember 28-án, a budapesti Brit nagykövetségen megrendezett versenyen lettek kiválasztva. A rendezvényen bemutatkozó 9 startup:Tovább »


 
 
CC BY NC SA