Jelentkezz a Kendall Teams kéthetes tanulmányútjára Bostonban

Jelentkezz a Kendall Teams kéthetes tanulmányútjára Bostonban

Az InnoTrade program keretében ismét négy induló vállalkozás bővítheti kapcsolatrendszerét és gyűjthet be szakmai visszajelzéseket a keleti part innovációs központjában, Bostonban, 2017. március 27. és április 7. között egy kéthetes szakmai program részeként.

A 2016-ban négy magyar innovatív vállalkozás képviselte hazánkat a keleti part kiemelt jelentőségű innovációs központjában zajló Kendall Teams programjában. A kiutazó cégek rengeteg új szakmai kapcsolatra tettek szert, számos üzleti tárgyalást bonyolítottak le, mentoroktól, iparági szakemberektől kaptak hasznos tanácsokat, valamint a konkurencia megismerésére is lehetőségük nyílt. Tovább »

3 startup utazhat a Las Vegas-i CES-re az InnoTrade programmal

3 startup utazhat a Las Vegas-i CES-re az InnoTrade programmal

A tavalyi sikeres részvétel után idén sem marad ki az InnoTrade program palettájából a Las Vegas-i CES. 2017. január 5-8. között három magyar startupnak biztosítanak kiállítási lehetőséget a rendezvényen, november 25-ig várják a jelentkezéseket.

Idén két magyar startup vállalkozás – a házi sörfőző automatát gyártó Brewie és a LEGO játékokhoz távirányítható modult fejlesztő sBrick – mutatkozhatott be minden évben Las Vegas-ban megrendezésre kerülő Consumer Electronic Show-n (CES). A két cég konkrét megrendelésekkel, illetve olyan üzleti kapcsolatokkal tért haza, melyek megalapozták azóta elért nemzetközi sikereiket.Tovább »

A Berkeley Egyetem Skydeck programjában tanulhat egy magyar startup

A Berkeley Egyetem Skydeck programjában tanulhat egy magyar startup

Az InnoTrade programnak köszönhetően október 1. és november 15. között egy magyar startup is részt vehet a Berkeley Egyetem Skydeck inkubációs programjában, ahol egy szakmai mentor folyamatos támogatása mellett teheti sikeressé fejlesztését.

A Kaliforniában működő Berkeley Egyetem Skydeck inkubációs programja a Szilícium-völgy elismert oktatási és tudományos műhelye, amely feltörekvő vállalkozások számára segít az amerikai piacra lépésben. A Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade kezdeményezésének köszönhetően a programban való részvételt és a San Franciscó-i szállást biztosítja egy, a szakmai zsűri által kiválasztott vállalkozás két képviselőjének 2016. október 1. és november 15. között. Tovább »

8 vidéki városban indulhat inkubátor állami támogatással

8 vidéki városban indulhat inkubátor állami támogatással

8 projekt kapott a támogató szakpolitikai véleményt pályázati anyagának benyújtásához a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól az ötmilliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Innovációs ökoszisztéma építése” (GINOP-2.1.5-15) pályázatra.

A 44 induló közül 8 pályázó kapta meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását a 2015 decemberében meghirdetett "Innovációs ökoszisztéma építése" (GINOP-2.1.5-15) pályázatban. Annak érdekében, hogy az EU-s forrásból valóban kutatásfejlesztési és innovációs projektek valósuljanak meg, a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Irányító Hatósághoz – ahol a tényleges támogatói döntést meghozzák – csak az NKFI Hivatal ún. támogató KFI szakpolitikai véleménye birtokában adhatják be anyagaikat a pályázók.Tovább »

Idén is 10 fiatalnak segít a Bridge Budapest ösztöndíj programja

Idén is 10 fiatalnak segít a Bridge Budapest ösztöndíj programja

A Bridge Budapest negyedszer indítja el ösztöndíj programját, idén megújult formában. Az ösztöndíj legfőbb célja, hogy a fiatal tehetségek és a legígéretesebb magyar alapítású startupok egymásra találjanak. A programra augusztus 8-ig várják a jelentkezéseket.

A 2013-ban alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest negyedszer indítja útjára ösztöndíj programját, idén megújult formában. Tíz ígéretes, magyar alapítású startup (Brewie, Konetik, SpringTab, BOOKR Kids, Be-novative, tryfruit IT Academy, Kemialytics, PublishDrive, Mosaik, Antavo) szerepel a programban, akik egy-egy ambíciózus tehetséget fogadnak októbertől hat hónapra.Tovább »


 
 
CC BY NC SA