70 milliós befektetéseket tervez az induló Baconsult Inkubátor

70 milliós befektetéseket tervez az induló Baconsult Inkubátor

Három évnél fiatalabb, innovatív startupok jelentkezését várja új inkubátor programjába az egykori NNG vezér és felesége által alapított Baconsult Inkubátor. Az inkubátorba bejutó tíz projekt egyenként akár 70 millió forintos befektetésre is számíthat.

Augusztus 1-én indul a Baconsult Inkubátor, egyike annak a három állami támogatású budapesti inkubátorcégnek, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Innovációs ökoszisztéma (ÖKO_16) programjának keretében fél milliárd forintos állami támogatási kerethez jutottak. Az inkubátor mögött az egykori NNG vezető Balogh Péter és felesége áll, akik Baconsult tanácsadó cégükkel 2015 óta foglalkoznak inkubációval, tanácsadással. Jelenleg 13 startupot segítenek, köztük a Bookr Kids-t, a CX-Ray-t, a Logiscool-t, vagy a Dreamjobs-t.Tovább »

150 milliós befektetés segíti a Barion nemzetközi terjeszkedését

150 milliós befektetés segíti a Barion nemzetközi terjeszkedését

Hazai angyalbefektetőktől vont be 150 milliós befektetést az egyik leggyorsabban fejlődő magyar fintech cég, a Barion. Radikális üzleti modelljének köszönhetően másfél év alatt 1800 kereskedő vezette be, és már 400 ezer vásárló használta a szolgáltatást.

Második körben hazai angyalbefektetőktől vont be 150 millió forint nagyságrendű befektetést az egyik leggyorsabban fejlődő magyar pénzügyi-technológiai (fintech) cég, a Barion. A tranzakció keretében az alapítók kivásárolták előző befektetőjüket, a Primus Capital-t, így 83%-os tulajdonrészt szereztek a cégben. A befektetés célja, hogy a Barion növelni tudja külföldi jelenlétét, mivel forgalmának 5%-át már jelenleg is külföldi partnerei adják.Tovább »

Bemutatkoztak a Studio 1 eddig ismeretlen magánbefektetői

Bemutatkoztak a Studio 1 eddig ismeretlen magánbefektetői

Nyilvánossá vált a nemrég indult Studio 1 mögött álló hazai magánbefektetők névsora. A befektetők közt olzan nevek szerepelnek mint Oszkó Péter, Véh Balázs, Freész József. A startup-stúdió csaknem 80 millió forintos befektetési alappal indult útjára.

Az áprilisban indult Studio 1 csaknem 80 millió forintos befektetési alappal kezdte meg működését, amelynek eddig ismeretlen magánbefektetői közt olyan nevek szerepelnek mint Oszkó Péter, a Power Angels angyalbefektető képviseletében, Véh Balázs, magánbefektető, Freész József vállalkozó.Tovább »

Ausztriában terjeszkedik a Tickething, a belépőjegyek piactere

Ausztriában terjeszkedik a Tickething, a belépőjegyek piactere

Egy évvel indulása után terjeszkedésbe kezdett a belépőjegyek adás-vételére piacteret kínáló Tickething. Első lépéseként Ausztriában indították el szolgáltatásukat. A cél a folyamatos bővülés, világszinten hatalmas piacot jelent a jegyek újraértékesítése.

A 2016 márciusában indult Tickething hazánkban elsőként hozott létre olyan online piacteret, amelyen bárki biztonságos keretek között értékesítheti feleslegessé vált koncert-, fesztivál-, színház-, vagy éppen sporteseményre szóló belépőjét. A szolgáltatás több mint tízezer regisztrált felhasználóval büszkélkedhet Magyarországon, amely a nyári fesztiválszezonban pedig várhatóan tovább fog nőni. Tovább »

A közösségi gazdaságot képviseli a magyar Sharing Economy Szövetség

A közösségi gazdaságot képviseli a magyar Sharing Economy Szövetség

Egyre többet hallani egy teljesen új vállalkozási modellről, a sharing economy, magyarul közösségi gazdaságról. Mivel az új üzleti modell számos szabályozási kérdést vet fel, hat piaci szereplő részvételével megalakult a magyar Sharing Economy Szövetség.

Az Uber, Airbnb vagy Waze neve szinte mindenkinek ismerősen cseng, de azt kevesebben tudják, hogy hazánkban is tucatnyi hasonló elven működő céget indítottak már. A frissen alapított magyar Sharing Economy Szövetség fő célja lehetővé tenni, hogy a közösségi gazdaság szereplői jogszerűen és kiszámítható szabályok szerint tudjanak működni.Tovább »


 
 
CC BY NC SA