5 millió dollár befeketést kapott a Starschema a PortfoLion alaptól

5 millió dollár befeketést kapott a Starschema a PortfoLion alaptól

Ötmillió dolláros tőkeinjekciót kap a legnagyobb magyar big data cég, a Starschema az OTP és az Eximbank tulajdonában álló PortfoLion Regionális Magántőke Alaptól. A cég a befektetésből piacvezető szerepét kívánja felépíteni a régióban.

Öt millió dollár, közel 1.3 milliárd forint értékű befektetést biztosít a Starschema részére a PortfoLion regionális magántőke alapja. A cég a jelentős tőkeinjekciót elsősorban üzleti tevékenységének kiszélesítésére és nemzetközi terjeszkedésre, ezen belül is főként észak-amerikai jelenlétének megerősítésére fordítja.Tovább »

Bemutatkozott a Baconsult inkubációs programjának öt befektetése

Bemutatkozott a Baconsult inkubációs programjának öt befektetése

Bemutatkozott a Baconsult első öt befektetése. Az NKFIH pályázatának keretében megvalósult inkubációs programban 50-60 millió forint támogatást kapnak az érintett cégek. A programra, amelyben még öt befutónak van hely, továbbra is várják a jelentkezéseket.

A Baconsult angyalbefektető csapat bemutatta az első öt vállalkozást, amelyek a tavaly augusztusban indult inkubációs programjukba bekerülve egyenként 50 millió forint nagyságrendű befektetést kapnak. Az inkubációs programra, amelyben még öt befutónak van hely, Baconsult továbbra is várja az ígéretes startupok jelentkezését. Az első öt csapat:Tovább »

38 millió dolláros befektetési kört zárt le az AImotive

38 millió dolláros befektetési kört zárt le az AImotive

Az önjáró autókat vezérlő rendszert fejlesztő AImotive sikeresen zárt egy 38 millió dolláros befektetési kört. A 9,8 milliárd forint körüli összegből folytatják a különböző érzékelőkre épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldásuk fejlesztését.

Sikeresen zárt egy 38 millió dolláros befektetési kört az önjáró autókat vezérlő rendszert fejlesztő AImotive. Ennek részeként a B Capital Group kockázati tőke társaságon keresztül többek közt a Cisco Investments és a Samsung Catalyst Fund fektetett be a magyar startupba. A korábban AdasWorksként ismert startup a több mint 9,7 milliárd forintnak megfelelő összeget az önvezetős technológia továbbfejlesztésére szeretné fordítani.Tovább »

Hatmillió euró befektetést kapott a Barion fizetési szolgáltató

Hatmillió euró befektetést kapott a Barion fizetési szolgáltató

Hatmillió euró első körös kockázati tőkét fektet a cseh Home Credit Group a magyar Barion fizetési szolgáltatóba. A Barion a tőkeinjekció segítségével termékfejlesztésbe és intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezd, első lépésként a közép-kelet-európai régióban.

Hatmillió euró kockázati tőkét fektet Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb lakossági pénzügyi szolgáltatója, a cseh alapítású Home Credit Group a magyar Barion Payment Zrt.-be. A hazai online- és mobilfizetési piac egyik vezető szolgáltatását már 2600 webáruház használja, illetve több mint 700 ezer ügyfél fizetett már a rendszerrel, többmilliárd forintos éves forgalmat lebonyolítva.Tovább »

A3 Ventures: új befektető céget indítottak a Distinction alapítói

A3 Ventures: új befektető céget indítottak a Distinction alapítói

A3 Ventures néven új befektetői céggel jelentek meg a Skyscanner által 2016-ban felvásárolt mobil fejlesztő cég, a Distinction alapítói, Orosz Bálint és Kapui Ákos, valamint befektetőjük, Weiszbart Zsolt. Erős technológiai háttérrel rendelkező alapítókat keresnek.

A3 Ventures néven befektetői céggel jelentek meg a hazai startup ökoszisztémában a Skyscanner által 2014-ban felvásárolt mobil fejlesztő cég, a Distinction alapítói, Orosz Bálint és Kapui Ákos, valamint befektetőjük, Weiszbart Zsolt.Tovább »


 
 
CC BY NC SA