Újra a nemzetközi befektetői piac élvonalában szerepel a Hiventures

Újra a nemzetközi befektetői piac élvonalában szerepel a Hiventures

Harmadik alkalommal szerepel a nemzetközi befektetői piac élvonalában a Hiventures. Száznál is több vállalkozás összesen 7,26 milliárd forint befektetést kapott 2018-ban a Hiventures-től, amivel a társaságot ismét a világ legaktívabb befektetői közé sorolták.

Idén is töretlen lendülettel folytatja az ígéretes magyar gyökerű startup vállalkozások felkarolását a kockázati tőkealap-kezelő Hiventures. 2018-ban összesen 7,26 milliárd forint kihelyezésére került sor, amiből 107 vállalkozás kapott segítséget. Ez az összeg 53 inkubációs, 10 magvető és 6 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekciójára volt elegendő. A kihelyezett források felét mindkét esztendőben az Európai Unió biztosította, GINOP forrásból.Tovább »

Indulnak az új JEREMIE alapok: 80 milliárd forint 150 cégnek

Indulnak az új JEREMIE alapok: 80 milliárd forint 150 cégnek

Augusztus végén kezdte meg működését az a nyolc új kockázati tőkealap, melyek az új JEREMIE forrásnak nevezett európai uniós, innovációs célú tőke kihelyezését kezelik. Öt év alatt 150 innovatív magyar startupba fektet majd be a nyolc új kockázati tőkealap.

Összesen több, mint 80 milliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak majd magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, köszönhetően annak, hogy hamarosan megkezdi a tőkekihelyezést az új JEREMIE forrásokat kezelő nyolc hazai kockázati tőkealap a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából. Az európai uniós pályázati források célja, hogy túlnyomórészt a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban támogassa innovatív projektek megvalósulását.Tovább »

Norvég befektető vásárolta meg a Számlázz.hu szolgáltató felét

Norvég befektető vásárolta meg a Számlázz.hu szolgáltató felét

A norvég központú Visma Csoport, amely üzleti szoftverekben és e-kereskedelmi fejlesztésekben tevékeny, 50%-os tulajdonrészt szerzett a Számlázz.hu-ban. A cég irányítása az alapítók kezében marad, valamint hamarosan új funkciók érkeznek a számlázóprogramba.

A norvég központú Visma Csoport a skandináv régió egyik vezető szolgáltatója az üzleti szoftverek és e-kereskedelmi informatikai fejlesztések területén. A Számlázz.hu százezer felhasználója számára az együttműködés új távlatokat nyit. A tulajdonosok célja olyan, a cégek ügyvitelét támogató informatikai és pénzügyi szolgáltatások elindítása a hazai KKV-k számára, amelyekre jelenleg nincs példa Magyarországon.Tovább »

Társadalmilag hasznos startupokba fektet a Social Impact Tőkealap

Társadalmilag hasznos startupokba fektet a Social Impact Tőkealap

6,25 milliárd forint tőkével indult el a Social Impact Fund elnevezésű tőkealap. Az alap olyan vállalkozásokba fektet be, amelyek üzletileg és társadalmi szempontból egyszerre termelnek eredményt, a társadalmi hatás tervezett módon valósul meg és mérhető.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE), valamint az Európai Beruházási Alap (EIF) közösen indította el azt a Közép-Kelet Európában egyedülálló Social Impact befektetési alapot, amely működésével a társadalmilag hasznos vállalkozásokat támogatja.Tovább »

ICO-val indult el az Inlock, a blokklánc alapú banki hitel platform

ICO-val indult el az Inlock, a blokklánc alapú banki hitel platform

Nyilvános ICO-val indult el az Inlock, egy magyar alapítású blockchain megoldás, amely a bankok számára teszi lehetővé a kriptovaluta fedezetű hitelezést. A projekt korrábban már 2.5 millió dollárt vont be sikeresen egy meghívásos befektetési körben.

Aki már hallott a kriptovalutákról, az tisztában van extrém volatilitássukkal és az azt övező spekulációkkal. Gyengébb árfolyam mellett senki sem szeretne megválni meglévő kriptovalutáitól, ugyanis a legtöbb kriptohívő arra számít, hogy hosszú távon emelkedik az értékük. Előfordulhat azonban, hogy rövidtávú likviditási problémák kezelése érdekében szükségessé válik az eladásuk.Tovább »


 
 
CC BY NC SA