11 ország vesz részt a Women Startup Competition 2017-ben

11 ország vesz részt a Women Startup Competition 2017-ben

2017-ben londoni döntővel és Európa 11 országában megrendezésre kerülő elődöntőivel a Women Startup Competition, óriási lehetőséget biztos nemcsak a hazai és európai női vállalkozók és startupperek, de azon angyal és kockázati tőkebefektetők számára is.

2014-es indulása óta több mint 300 nemzetközi és hazai startup jelentkezését fogadta és támogatta szakmailag a Women Startup Competition. A jelentkezők száma évről-évre nőtt, az idei versenyre már 200 fölötti előregisztráció érkezett.Tovább »

Újabb állami támogatású inkubátorok indulhatnak Budapesten

Újabb állami támogatású inkubátorok indulhatnak Budapesten

Új felhívással egészül ki a startup vállalkozások építését ösztönző környezet megerősítését célzó „Innovációs ökoszisztéma” pályázati program. Az új felhívásnak köszönhetően a központi régióban is indulhatnak új inkubátorok: 3-5 darab kaphat támogatást.

A Közép-Magyarország régió számára is megnyílik a startup vállalkozások alapítását, mentorálását és képzését ösztönző környezet megerősítését célzó „Innovációs ökoszisztéma” pályázati program.Tovább »

Idén is 10 fiatalnak segít a Bridge Budapest ösztöndíj programja

Idén is 10 fiatalnak segít a Bridge Budapest ösztöndíj programja

A Bridge Budapest negyedszer indítja el ösztöndíj programját, idén megújult formában. Az ösztöndíj legfőbb célja, hogy a fiatal tehetségek és a legígéretesebb magyar alapítású startupok egymásra találjanak. A programra augusztus 8-ig várják a jelentkezéseket.

A 2013-ban alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest negyedszer indítja útjára ösztöndíj programját, idén megújult formában. Tíz ígéretes, magyar alapítású startup (Brewie, Konetik, SpringTab, BOOKR Kids, Be-novative, tryfruit IT Academy, Kemialytics, PublishDrive, Mosaik, Antavo) szerepel a programban, akik egy-egy ambíciózus tehetséget fogadnak októbertől hat hónapra.Tovább »

Budapesten nyitotta meg kilencedik irodáját a TransferWise

Budapesten nyitotta meg kilencedik irodáját a TransferWise

Budapesten nyitotta meg kilencedik irodáját az észt TransferWise, amelynek rendszerén keresztül a bankokhoz képest sokkal olcsóbban lehet pénzt küldeni. A helyszínválasztás során Berlin és Budapest között vacilláltak, végül utóbbi mellett döntöttek.

Budapesten nyitotta meg kilencedik irodáját az észt TransferWise, amelynek rendszerén keresztül a bankokhoz képest sokkal olcsóbban lehet pénzt küldeni. A TransferWise technikailag úgy teszi lehetővé a határokon átívelő átutalásokat, hogy közben a pénz az egyes országokon belül marad, így nem kell fizetni az ezzel járó hagyományos banki költségeket. Az iroda helyszínválasztása során Berlin és Budapest között vacilláltak, végül utóbbi mellett döntöttek.Tovább »

10 startup mérkőzik meg a CEE Lift Off! döntőjében

10 startup mérkőzik meg a CEE Lift Off! döntőjében

Kialakult a CEE Lift Off! startup verseny élmezőnye. Az összesen 23 országból beérkezett 148 jelentkezésből a szakmai zsűri kiválasztotta a 10 legjobbat, akik a Brain Bar Budapest keretében június 3-án szállhatnak ringbe a 150.000 eurós fődíjért.

Kialakult a CEE Lift Off! startup verseny élmezőnye. A összesen 23 országból érkezett 148 jelentkezőből először 35 pályázóra szűkítették a kört, amelyek közül a zsűri kiválasztotta a 10 legjobbat, akik a Brain Bar Budapest keretében június 3-án szállhatnak ringbe a 150.000 eurós fődíjért.Tovább »


 
 
CC BY NC SA