Európa 12 legjobb női startupja mutatkozik be Budapesten

Európa 12 legjobb női startupja mutatkozik be Budapesten

Rekordszámú, több mint 150, tehetséges női startup csapat jelentkezett az idei Women Startup Comptetition-re, amelynek döntője egyben a Brain Bar Budapest fesztivál záróeseménye is lesz. A döntőbe került csapatok sokszínűsége izgalmas versenyt ígér.

Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Women Startup Competition eseményre Európa összes országából jelentkeztek projektek. A szakemberekből álló előzsűri a rengeteg jelentkező közül, komoly munkával válogatta ki a legjobbakat, akik június 4-én a Brain Bar záró eseményén mérik össze a tudásukat.Tovább »

3 esemény a Budapest Startup Safary-n, amit nem érdemes kihagyni

3 esemény a Budapest Startup Safary-n, amit nem érdemes kihagyni

A Berlinből indult, már 10 országban sikeres Startup Safary szervezésében több, mint 70 változatos programból válogathatsz érdeklődésednek megfelelően. Három olyan eseményre hívnánk fel a figyelmeteket, amit fejlesztőként nem érdemes kihagyni a héten.

A Budapest Startup Safary keretében több, mint 70 változatos programból válogathatsz érdeklődésednek megfelelően. A nyílt reggelik, workshop-ok, hackathon-ok, előadások, és irodalátogatások során a első kézből nyerhetsz betekintést a budapesti startup ökoszisztéma szereplőinek életébe.Tovább »

Startup Safary: két napra startup fesztivállá változik Budapest

Startup Safary: két napra startup fesztivállá változik Budapest

A Berlinből indult, már 10 országban sikeres Startup Safary szervezésében a múzeumok éjszakájához hasonlóan a budapesti startup-ok irodái megnyílnak előtted. Az eseményt egy party zárja, amelynek díszvendége Jeff Burton, az Electronic Arts társalapítója.

Hallottál már a startup-okról? A Prezi, vagy a LogMeIn neve biztosan ismerősen cseng, de gondoltad volna, hogy több kisebb sikertörténet indult Budapestről és már nemzetközi eredményeink is vannak: a Ustream-et megvette az IBM, a Distinction-t pedig felvásárolta a Skyscanner.Tovább »

CEE Lift Off: idén 150 000 euróért versenyeznek a régió startupjai

CEE Lift Off: idén 150 000 euróért versenyeznek a régió startupjai

Április 29-ig lehet jelentkezni a második alkalommal megrendezésre kerülő CEE Lift Off!-ra. A verseny győztese 150000 eurós befektetési ajánlatot kap a Power Angelstől, valamint a Loffice falai között vehet részt az OXO Labs fél éves akcelerátor programjában.

Április 29-ig jelentkezhetnek a hazai és nemzetközi induló vállalkozások a második alkalommal megrendezendő CEE Lift Off!-ra. Az OXO Labs és a Loffice által tavaly indított versenynek, amelynek célja, hogy a kelet-közép-európai országok legígéretesebb startupjait gyűjtse össze Budapesten, idén a Brain Bar Budapest ad otthont.Tovább »

Megnyílt a nemzetközi hálózatba tartozó Impact Hub Budapest

Megnyílt a nemzetközi hálózatba tartozó Impact Hub Budapest

Az Impact Hub Budapest nem csak co-working hely, hanem egy nagy nemzetközi hálózat tagja, közösséget előtérbe helyező értékrendjével pedig több kíván lenni, mint munkahely: az itt dolgozók karrierjüket és projektjeiket segítő képzéseket is kapnak.

Világszerte 70 városban biztosítanak közösségi irodákat a környezeti és társadalmi problémákra érzékeny, innovatív és kreatív vállalkozóknak, szabadúszóknak, cégeknek és szervezeteknek az Impact Hub-ok. Tovább »


 
 
CC BY NC SA