Két magyar startup is bejutott a Social Impact Start programba

Két magyar startup is bejutott a Social Impact Start programba

Egyenként 12,500 eurót, és egyhónapos berlini akcelerátor programban való részvételt nyert két magyar startup, a DailyOne és a LearnDom. A támogatással közelebb kerülhet a társadalmilag fontos ügyet szolgáló két hazai közösségi vállalkozó ötletének megvalósulása.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, idén először indított kifejezetten kelet-európai országok számára pályázatot a német Social Impact. A programra, ahova két magyar startup is bejutott, olyan korai állapotban lévő közösségi vállalkozások ötleteit várták, amelyek szociális, társadalmi problémákat oldanának meg. Az ötleteknél főként a kreativitást, a fenntarthatóságot, a várható hatást vizsgálták.Tovább »

Európai Startup Randevú az idei Sziget Fesztiválon

Európai Startup Randevú az idei Sziget Fesztiválon

„Európai Startup Randevú” néven startup sátor nyílik az idei Sziget Fesztiválon a Budapest Launchpad és a Startupper.hu szervezésében. Öt magyar projekt is bemutatkozik a világ minden tájáról Budapestre sereglett háromszázezer fesztiválozó fiatalnak.

A Sziget Fesztivál idén a startupoknak is lehetőséget ad a bemutatkozásra, kapcsolatépítésre. Az oktatással és mentorálással foglalkozó civil szervezet, a Budapest Launchpad és a Startupper.hu innovációs portál versenyt szervez és „Európai Startup Randevú” néven startup sátrat nyit az idei Sziget Fesztiválon. A rendezvények a már évek óta sikeresen működő Európai Meeting Point helyszín egyik újdonságaként debütálnak.Tovább »

A miniCRM nyerte a Telekom hazai üzleti alkalmazás versenyét

A miniCRM nyerte a Telekom hazai üzleti alkalmazás versenyét

Áprilisában hirdetett a Telekom versenyt valós igényre építő, a kisvállalkozások életét nagyban segítő üzleti alkalmazásoknak “Üzleti appok versenye” címmel. A fődíjat az értékesítés hatékonyságának növelését elősegítő MiniCRM alkalmazás készítői nyerték.

A nemzetközi megmérettetésre a Telekom a közép-kelet európai régió hat országából várt fejlesztéseket és ötleteket, amelyek célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások felismerjék, milyen sokféle innovatív applikáció áll rendelkezésre, akár már most is, mindennapi munkájuk egyszerűsítésére, segítésére.Tovább »

V4 startup napot szervez Rotterdamban a holland AltEx csoport

V4 startup napot szervez Rotterdamban a holland AltEx csoport

A holland AltEx Csoport és az Erasmus Centre for Entrepreneurschip (ECE) nemzetközi hálózattal rendelkező szervezet támogatásával V4-es startup napot szervez 2014. szeptember 25-én Rotterdamban. A jelentkezéseket 2014. augusztus 15-ig várják.

Felhívjuk minden induló innovatív vállalkozás figyelmét, hogy a közép-európai start-up platformot indító rotterdami AltEx Csoport és az Erasmus Centre for Entrepreneurschip (ECE) nemzetközi hálózattal rendelkező szervezet támogatásával, a Hágai Magyar Nagykövetség az érintett külképviseletekkel együttműködve 2014. szeptember 25-én Rotterdamban V4-es Start-up napot szervez.Tovább »

Induló vállalkozások jelentkezését várja a StartmeupHK program

Induló vállalkozások jelentkezését várja a StartmeupHK program

A StartmeupHK program Hongkongba kívánja vonzani az induló innovatív vállalkozásokat. A nyertesek hozzáférést kapnak üzleti partnerekhez, tőkéhez, továbbá piaci ismeretekhez és marketing lehetőségekhez is. A jelentkezési határidő július 31.

A hongkongi StartmeupHK 2014 program egy nemzetközi start-up verseny, amelyre olyan nagyhatású innovatív cégeket várnak, akik hongkongi központtal szeretnék tevékenységüket globálissá tenni. A versenyre két kategóriában lehet nevezni: korai növekedési fázisban lévő vállalkozások, illetve a „seed” fázisban lévő vállalkozások kategóriákban. A jelentkezési határidő: július 31.Tovább »


 
 
CC BY NC SA